Jóna

1. Hajdúnánási anekdóta (Jóna Sándor):  Jóna Lajos a Bikába' kávézik >>
2. Móricz Pál:  Jóna uramat a tanácsházba hívják (1903) >>
3. Ady Endre:  A Jóna-kút (1907) >>
4. Móricz Zsigmond:  Kerek Ferkó (1912), Móricz Virág:  Bukaresti éjszaka (1936) >>
5. Örkény István:  Házastársak (1951) >>
6. Berniczky Éva:  Méhe nélkül a bába (2007) >>

Részletek a folytatásban.

Jóna Lajos a Bikába' kávézik - nánási anekdóta

Az egy tőről fakadó hajdúnánási Jóna családok gazdag birtokos ágához tartozott Jóna Lajos gazdálkodó, „nyálas” Jóna Mihály unokája. Takaros kis hizlaldája volt Nánás mellett, ahol évente több száz malacot tartott. A nevelni valót az egyházréti nádasokból fogdosták össze, ahol a kocák szabadon fialtak, mint a vadak.

A második nagy világégés idején megjelent nála egy katonatiszt, aki szinte kényszerítette, hogy a hadseregnek adjon el kétszáz hízót. Az egyezség úgy volt, hogy a telepen lemázsált jószágokat a malom melletti vágányokon bevagonírozzák és a debreceni Nagyállomáson átvétel után az előre megegyezett áron kifizetik. De a falka nem fért fel, négy-öt közülük mindig a többi tetejét tiporta. A rakodást ellenőrző tiszt ezt nem nézte jó szemmel. Ötöt levétetett és úgy rendelkezett, vigye azokat magával Lajos bácsi, mivel úgyis szekérrel készült menni Debrecenbe. Majd ottan a többihez csapják.

Az öreg Jóna késő este két pihent lovat fogatott a szekér elibe, s indultak, hogy korán reggelre, mire a vasúti szerelvény beér, ők is ott legyenek. Oda is értek idő előtt, a szállítmány is pontosan befutott. Felrakták az öt hízót egy másik vagonba, megtörtént az átvétel, s a jószágok árát rendben leszámolták. Ám a pénz nem fért az erszénybe, de még a tarisznyába se. Szerencsére mindig volt a bakon egy pár jó vászonzsák, hogy a keményfa deszkán kényelmesebb legyen az ülés. Az egyikbe belerakták a bankókat, amivel jó félig lett. Bekötötte a száját és maguk közé fektette a bakra.

Elindultak a főutcán a Nagytemplom felé. Lassan haladtak, az acélráf nagyokat koccant a macskakövön. Hirtelen hátulról valami borzalmas csattogás és puffogás hallatszódott, mire a lovak őrült vágtába kezdtek, szét akarták szórni a szekeret. Félő volt, hogy még valakit elgázolnak. A kocsis hiába próbálta őket visszafogni, nem bírt velük. Az öreg észrevette, hogy balkéz felől frissen beültetett virágágyások sorjáznak. Gyorsan magához ragadta a gyeplőt, s a lovak száját teljes erőből félre rántotta. Meg is lett az eredménye: a jószágok megcsendültek a felázott földben és szép lassan megállt a fogat a következő virágoskert közepén.

Az ámokfutás épp az Arany Bika szálló előtt ért véget. De most lett csak nagy az izgalom! A zűrzavarban ugyanis elmaradt a pénzes zsák. Ahogy észrevették, rögvest visszafordultak. Nem is túl messze meglátták, amint a járókelők gyanakodva kerülgettek, rugdostak egy kupacot. Még a gazda is alig ismerte meg, úgy összekenődött a szekérderékban lévő disznóürülékes szalmán. Megoldotta az öreg a száját és beletekintett, kilátszott a sok papírpénz. Csak hüledeztek az odagyűlt piacolók. Megtalálták a leszakadt saroglyát is, ami az egész ribilliót okozta. Visszaindultak a Bikába, mivel a virágágyásban okozott kárt rendezni kellett; no meg egy jó kávét is megivott volna erre a nagy ijedelemre.

Behajtottak a fogadó udvarára, ahol már várták őket. Megegyeztek a kártételben, amit Lajos gazda tisztességgel lerendezett. Kért egy szobát, hogy kicsit rendbe szedje magát, s ha úgy alakul, tán még meg is hál. A pénzt még a szekérnél átrakta egy tiszta zsákba, azt is vitte magával. Biztos, ami biztos, jobb helyen lesz mellette. Ebben az időben már voltak fürdőhelyiségek a lakosztályokban. Leáztatta magáról az út porát, de mivel váltásruhát nem vitt magával, vissza kellett vegye azt, ami alaposan magába szítta a disznótrágya szagát. Ezek után betért a kávéházba, hogy igyon egy jó feketét.
Szabad asztalt keresett és ott várta a pincért. Jött is nemsokára fintorogva, csavargatta a fura szag a városi levegőhöz szokott orrát. A vendégek is pusmogtak, méregették az öreget. A pincér, hogy rendezze a helyzetet, sajnálkozva mondta, hogy már ne is haragudjon, de ezen elegáns helyen csak jól öltözött urakat és hölgyeket szolgálnak ki.

Nem volt mit tenni, a vénlegény - mert asszony biza nem akadt, ki a portát otthon rendbe tartaná - őszes bajsza alatt magában mormogva visszabandukolt a szállására. Kérette a kifutófiút, akit szabóért ugrasztott. Az megérkezvén méretet vett és közölte, éppen van készen egy hasonló méretű frakkja pantallóval. Meg is egyeztek, hogy hozzon még egy inget, meg csokornyakkendőt is, és ha tud, egy pár fekete félcipőt. Kisvártatva meg is jöttek a rendelt holmik. Felöltötte magára az eleganciához nélkülözhetetlen kellékeket. A tükörből egy fess idegen tekintett vissza. Leballagott a vendéglőbe, ahol leülvén érkezett is a pincér. Illendően kérdezte, mit parancsol.
„Egy dézsa feketét.” - jött a válasz.
„Hogyan kéri?” - nézett meglepve a felszolgáló.
„100 kávét a dézsába, cukor nélkül.” – spórolta meg az ízesítő árát az öreg Lajos.
Kihozták a rendelést és letették elé, majd várták, mit kezd véle. De nem a kortyolgatás következett, hanem szép lassan elkezdte bontani magáról és rakta sorba a fekete lébe a frakkot, a pantallót, a hófehér inget, csokornyakkendőt és végül a 43-as lábbelit.
„Igyatok! Titeket tisztelnek itten, nem éngemet!” - harsogta Jóna uram.
Felöltötte használt ruháját, felkapta zsákját és rendezte a cehhet ahogy illik.  Majd megindúlt, már várta kint a szekér menetre készen. Felült a bakra és meg sem állottak Nánásig.

Lassan poroszkált a fogat hazafelé, nem sokat beszélgettek a fáradtságtól. Hol egyik aludt, hol a másikuk. Hetek múltán a kocsis szomszédjába vendég érkezett a cívis városból. Önfeledt borozgatás közben elmesélte, egy nánási ember hogy’ járt Debrecenbe’.

Jóna Lajos István (1880–1955) hajdúnánási agglegény
Írásom alapjául a Jóna Sándor gazdálkodó által leírt történet szolgált, az ő nagyapjának testvére volt Lajos.

-------------------------

Móricz Pál: Jóna uramat a tanácsházba hívják (1903)

Jónák többen is éldegélnek Nánáson. De ki közöttök a Jóna-család hírét-nevét alapította, ama bizonyos „nyálas” Jóna uram volt, ki két kezének szorgos munkájával szegény emberi sorból vergődött nagy gazdagságra. Olyan szorgos, dolgos két kezet ritkán teremt a mindenható. Mert pihenőt még akkor sem ösmert nyálas Jóna gazda, mikor például az utczán a városházára igyekezett. Legalább is valami rossz kötőféket bontogatott a fonalai­ra... És mikor ilyenkor kérdezték, mert a szóval is fukar volt, rövidesen felelgetett vissza:
- Már én ilyen vagyok, dolog nélkül egy perczenetig sem lehetek meg...

Ámde nem hiába túrta a barázdát.  Kapa, kaszanyél nem hiába tört hólyagot a patakemény és kérges markán. Birkatartással, disznóhízlalással nem hiába czüllődött. Szaporodtak földjei. Barmait külön pásztorok őrizték… Az egykori keshedt, ösztövér, kapzsi, de munkájában fáradhatatlan paraszti ember oda emelkedett, még a város másik oldalán is süvegelték. Hallja kend – helyett: Kigyelmed! Gazduram lett a becsületes neve, bárha a zsírosra kent-fent ködmönt még mindig szívesebben viselte a módis feketeposztó dakunál. Valójában az ételben is a zsírost kedvelte Jóna uram - főbbképpen a lángost, a juhtúrós bélest... A lakószobája is rakott kamrához hasonlított. A mestergerendába vert szegeken bunda nagy oldalszalonnák csüngöttek. Némelyik már sárgult az avasságtól... a falmentében pedig telisdedteli zsíros és túrós hordók állonglak. Bármiféle bársonyos díványnál többre becsülte azokat nyálas Jóna, aki mikor disznót öletett (tízet - tizenkettőt egyszerre), a disznótor reggelén minditig csapra üttetett egy négy csebres hordót, azután ekként biztatta a bölléreket és bébillereket:
- Addig senki nem megy innét haza, amíg be nem szedjük ezt a kis borocskát... Mert a négy cseber bor nyálas Jóna gazda számítása és szava szerint csupán „egy danlásra" való volt... Azt hát meg is kellett inni. Cselekedtek is a mesterek és bébillérek; de mivel a Jóna uram bora leginkább eczetes ízű bor volt, mézzel kavarta a borocskát a gazda, kinek a méze is hordószámra állott. Persze némelyik böllérnek a belsejét zavarba is hozta ez a sajátságos és szokatlanul sonkolycsörmelékes ital…Végül nyálas Jóna uram azt a becsületet is megérte, hogy mint jó gazdaember a városi képviselőtestületbe is belőlkerült. És amikor első ízben hívta meg a tanácsházba a pengő sarkantyús Tasnádi hajdú, a társasághoz illő módon készülődött Jóna. Az újabbik nehéz borjúbőr csizmáját avas hájjal oly vastagon kenette be, a Bunyó s meg a Tisza kutyának már a csizma szagától is csorgott a nyála. A fekete zsinóros nadrágot és bekecset meg a debreczeni nagy szabadságból hozta, debreczeni legelső szabómester remeke volt azon minden öltés, minden ollónyisszantás; hanem a hosszú fürtös hajáról sem feledkezzünk meg gazduramnak. Arra különben is büszke volt. Még görbe fésűt is viselt a tarkóján. Közönséges alkalmakkor a háj annak is megtette. De már ilyen nevezetes alkalomból nem sajnálta tőle a lúdzsírt sem Jóna gazda. A lábon álló üveges tékában szerencsésen kezébe akadt egy mázos csupor, mely sárgás fehérszínű, szépen megülepedett kenőlékkel volt színültig telve. Ugyan lúdzsírnak kissé ragadós is volt a csupor tartalma, de Jóna uram nem ügyelt rá. Mindig csak azon törte a csürhejárást, micsoda szép tisztesség is az, mikor az ilyen szegény parasztsorból gyarapodott ember a főhadnagy, a nótárius uramékkal, a nemzetes szenátor urakkal a nemes város tanácskozó házában széket ülhet... E fölötti örömében illő vastagon kikente a haját és azután kalapot tévén, pálczát fogván, szép gangos léptekkel a „városba" indult.

Nyaratszaka volt. Midőn rajzik a légy és a kiskertek virágán százezrével zümmög a darázs és a méhike, mely a galambbal együtt legkedvesebb és leghasznosabb jószág volt nyálas Jóna uram szemében; mert sem a galambnak, sem a méhnek nem kell drága ta­karmányt adni. Mindegyik keres magának élelmet. És csakúgy Isten nevében szaporít a galamb is a nádtetős padláson, miként a méhike is lépekkel rakja tele a szerény gyékénykast, melyet téli estéken fonogatnak a hozzáértő öregebb béresek... Jóna uram mégis ezen alkalommal a füstre kívánta kedves méheit; mert miközben a tanácsházhoz mendegélt, a sok légy, a sok darázs, a sok méh akként csapkodott körülte, mintha ő kigyelme maga is valami nagy virágbokréta lett volna... Örvendezett is: midőn belépett a tanácsház küszöbén, gondolta, itten majd szabadul a kellemetlen rajzástól. Korai volt az öröme; mert a nagy hévség miatt nyitott ajtók és ablakok mellett gyűléseztek a nemes város urai, a midőn is csoda történt... Még ilyen csoda sohasem történt a nánási hajdúk ezen bolthajtásos tanácstermében. A sok éhes darázs, a sok dongó és a legszemtelenebb fajtájú légy zümmögve, dünnögve rajzon be a tanácsterembe, mintha csak parancsszóra jöttek volna... De még odáig csak tréfának vettek az ügyet, ameddig a nyálas Jóna uram kikent hájas fejét dongták és lepték meg a legyek és darázsok, hanem amikor az egyik telhetetlen darázs a nótárius úr tüzesliljom virágszínű orrára telepeded és fullánkját is beleeresztette ebbe a borvirágos szép orrba, felugráltak az urak és a nemzetes főhadnagy úr - további intézkedésig - felfüggesztette a tanácskozást.

Ekkor derült ki Nyálas Jóna uram végzetes tévedése. Jóna gazda összetévesztett két csuprot. A hajpuhító lúdzsír helyett színmézzel kente ki fürtjeit; azért csábult utána a sok veszedelmes darázs és szemtelen légy... És bár Jóna gazdának sírhantja is rég besüppedt, de ez az eset még sokáig fenntartja ezen különös paraszti ember emlékét; ámbátor ma­napság már a paraszt is jószagú bolti kenőccsel kenegeti az üstökét, hogy a nyálas Jóna gazda darazsai csipkedjék meg a sok hinczi-hánczi idegen divatmajmát.

„nyálas” Jóna Mihály (1804-1873) hajdúnánási gazda, városi esküdt. Az eset kb. 1837-ben történhetett. A novella később több változatban is megjelent újságok hasábjain. Ezekben Móricz Pál több írói túlzással (ferdítéssel) is élt. Az egyik ilyen 1928-ban a Magyar Népben, Jóna uram csodálatos hajkenőcse címmel. Benne: "vagyona is szétfoszlott a könnyelmü utódok kezén". A valóságban azonban unokái - kik az író kortársai -, a legvagyonosabb Jónák voltak Nánáson a kommunista uralom eljötte előtt.

-------------------------

Ady Endre:  A Jóna-kút (1907)

Ady Endre 1877-ben Érmindszenten született (ma Adyfalva /román neve Ady Endre/, a Partiumban Szatmár megyében a magyar határ közelében, Nagykárolytól DK-re 21km-re). Költői, írói és újságírói munkásságát nem kell bemutassam. 
Mártonfalu, s vele a Jóna-kút pontos helyét nem sikerült meghatároznom:
"... mondjuk, valahol Szatmár vármegyében."
"... az Andrássy-birtok gazdát cserélt. Papok érkeztek Szatmárról (ma Szatmárnémeti), papoké lett az uradalom. Bent a faluban zárda és új templom épült"

Legközelebb állnak hozzá:
1. Kakszentmárton (Szatmárnémeti mellett keletre).
1842-ben itt, Szatmárnémetiben alapította Hám János szatmári püspök bécsi mintára a Szatmári Irgalmas Nővérek rendet, mely később zárdatemplommal és a körülötte elhelyezkedő zárdaépülettel rendelkezett (igaz, ez csak Szentmárton mellett van és nem "bent a faluban").
2. A mai Nyírmártonfalva (Vámospércstől északra) 1910-ig Mártonfalva.
Ma Hajdú-Bihar, régen Szabolcs megyéhez tartozott, de közel "mondjuk" Szatmár vármegye határához is.
Az Andrássy családnak egyelőre nem találtam nyomát egyik településen sem.

A politizáló költő tollából 1907-ben folyt papírra az említett írás. Íme teljes hosszában:

"A Jóna-kút öreg kút, jó kút, mondjuk, hogy valahol Szatmár vármegyében. Ma már egy teremtett lélek se tudja, hogy miért éppen Jóna-kút a neve. Mély, szerény, csöndes, hűvös forrású kút ez a Jóna-kút. Ott van a falu, Mártonfalu, északi végén, csupasz kútágassal. El akarjuk mondani ennek a szegény, árva kútnak a történetét. Magyarországon egy élelmes írónak különben is kötelessége a múltat ápolni. A daliás, úri, dicső múltat, ama gyönyörű, régi jó időket. Mi is meghajlunk e kötelesség előtt, amidőn a Jóna-kútról írunk. Mivel azonban az emberek, akik Magyarország történelmét csinálták, általában utálatosak nekünk, írjunk inkább egy kútról. Egy kút sohase lehet olyan lelketlen és érdemtelen, mint egy magyar nagyúr. A Jóna-kút sokkal bölcsebben és érdekesebben élte le a maga életét, mint ezer fiók-Zápolya. Ez a mi mentségünk, amikor a Jóna-kútból ezennel novellahőst csinálunk.

A Jóna-kutat akkortájban áshatták, amikor Mártonfalu népének kevés szüksége volt vízre. Nyilván még az áldott jobbágy-világban, amikor a paraszt bort ivott. Ez a borivás nem volt egészen könnyű és furcsátlan dolog. Az uraság, úgy sejtik, valami Andrássy nagyon meghányadoltatta a paraszt borát. Szegény mártonfalvi paraszt mit tehetett mást, lopott a sajátjából. Ez is valami különös, speciális és magyar. És még csúfolódnak velük a külföldiek, hogy nincs külön magyar glóbusz.

Tehát megállapíthatjuk, hogy Mártonfalu népe alapjában el lehetett volna a Jóna-kút nélkül. De szüksége lehetett a kútra az Andrássy-dominiumnak, tehát megásták. Ökör-generációk születének és haltak meg a Jóna-kút körül. Jó vizet isznak az Andrássy-ökrök és Andrássy-lovak. Ősszel és tavasszal pedig a mártonfalvi robotosok jöttek, s a kutat kikaparták. Hadd áradjon vidámabban, bővebben a Jóna-kút vize. Mártonfalu népét elzárták a kúttól, ami természetes. Elzárták még akkor is, amikor elmúlt a jobbágy-világ. Sőt elzárták akkor is, amikor Mártonfalu szőlőhegyeit fölfalta az amerikai féreg. Voltak kutak Mártonfaluban bőven, az igaz. De sótalan, fanyar, petyhüdt vizű kutak voltak ezek. Nyár és aratás idején úgy hullott a rossz víztől a paraszt, mint ősszel a légy. A Jóna-kút azonban megmaradt úri kútnak sokáig.

Történt, hogy Mártonfalu népéről rossz hírek érkeztek a megyéhez. Romlik a paraszt, istenét nem imádja, papját nem tiszteli. S nyomban e hírekre az Andrássy-birtok gazdát cserélt. Papok érkeztek Szatmárról, papoké lett az uradalom. Bent a faluban zárda és új templom épült. A Jóna-kút nézte nyugodtan, hogy mi történik; nem bánta. Bölcs kút volt a Jóna-kút, akinek mindegy volt, ki merít belőle. A falu népe is ugyanaz időben ritkulni kezdett. Kevesen születtek, és kezdett már divatba jönni Amerika. A papok, az új bir­tokosok meg fogadást tettek, hogy lábraállítják a pusztuló Mártonfalut, s megtartják a szent honi föld számára a megkergült parasztot.

Kezdték azzal a papok, hogy a Jóna-kutat megnyitották boldognak-boldogtalannak. A jó, hideg víz hátha észretéríti őket. Sűrűen látogatták sorba az apró parasztházakat a kegyes barátok. Feddették a templomkerülőket, csitították az elégedetleneket. Példálózgattak, hogy valamennyien egy atyának fiai vagyunk. Íme, a Jóna-kút is ma már mindenkié, úré, papé, paraszté, baromé. A Jóna-kút hallgatott mélyen ott a falu végén. Szennyes korsókat, kantákat mártottak bele, de hallgatott. Csak néha-néha vált sárgássá, zavarossá a vize. Kicsi, mély forrása valósággal nyögött olyik éjszakán. Mintha rosszat álmodott volna, mintha beteg lett volna a Jóna-kút. Talán a titkos nyelvén beszélt is a Jóna-kút. Talán ilyeneket mondott: késő már, késő minden késő.

Kiderült nemsokára, hogy hiába nyitották meg a Jóna-kutat. A papok is későn érkeztek és hiába prédikálnak a parasztnak. A vármegye orvosa ráparancsolt Mártonfalura, fúrassanak artézi kutat. Az artézi kút elkészült, s a Jóna-kútra most már senki sem ment. Vizét legföljebb, ha dohányültetéskor s a cséplésnél kazánitatásra merték. A papok már-már arra gondoltak, hogy betemettetik a Jóna-kutat. Talán kegyeletből, talán hanyagságból, mégis megmaradt a Jóna-kút. Csupasz kútágassal, omló fallal, búsan, ma is ott van. Mintha cégére volna egy bús, majdnem egészen elpusztult falunak. Néha ötvenből egy ember vissza-visszakerül Amerikából. S nézi, látja keserves szemekkel, mi lett a híres kútból. A papok ott vannak most is, de egyre kevesebb embernek prédikálhatnak. Csak éppen a megmaradt asszonynépség jár el a templomba. Fiatal barátok is vannak, s a leányok szeretnek gyónni. Valami végtelen, megállíthatatlan, rossz szagú romlás nehezedett rá az egész környékre.

Olykor, sötét éjszakán, lopva jön valaki a Jóna-kúthoz. Megáll, valamit belehullat a kútba, nagy loccsanás. Az árva Jóna-kút találgatja: csecsemő vagy döglött macska? Mióta fiatal páterek gyóntatnak, azóta éjszakánként el-eljön a kúthoz egy-egy leány. Sápadtan, szédülő fejjel beledob a kútba valamit. Ami élet terem a züllő Mártonfaluban, a Jóna-kút nyeli el. Valamikor életeket tudott volna megtartani, de nem engedték. Ma eltemeti a friss életet, a keveset is ott, a papok földjén. Eszünk ágában sincs az ügyészséget figyelmeztetni a Jóna-kútra. A Jóna-kút nem bűnös, a papok sem, Mártonfalu kis, megmaradt népe sem, a leányok sem. És ki tudja, talán amikor e történetet olvasni fogják, betömték, betemették már a Jóna-kutat. Köveket, földet borítottak azóta talán már erre a vádoló szájra. S a Jóna-kút nem tudja már megmondani, hogy milyen szép az élet hosszú idők óta egy boldogtalan országban, melyet urak és papok boldogítanak."

-------------------------

Előfordulások a Móricz család műveiben:

- Móricz Zsigmond:  Kerek Ferkó  (1912)
A történet helyszíne: Kunkerekegyháza  (Kerekegyháza Kecskeméttől 20 km-re nyugatra van a kunságban.)
Jóna úr: ízes beszédű törzsvendég a városi nagyfejek hosszú fehér asztalánál. Ő a gimnázium presbiteri gazdája.

Az MTI 1931. október 27. keddi tudósítása: "...Móricz Zsigmond új darabja a Kerek Ferkó pénteken kerül színre először a Nemzeti Színházban Csathó Kálmán rendezésében..." A szereposztás szerint Jóna szerepét Gabányi László játszotta.

- Móricz Virág:  Bukaresti éjszaka   (novella - Nyugat 1936. 5. szám)
Egy epizód jellegű szóváltásban megemlítődik benne Jóna Elek, de aztán még utalás sincs rá a továbbiakban:
"- Ötven vagon épületfát akarok hozatni Kisázsiából és nem tudok valutát szerezni, már három hete csak az után futkosok - a fakereskedő hátradől a székén, szélesen, elrágicsálta a szivarja végét, úgy panaszkodott ügyvéd szomszédjának.
- Pedig most jó ára van az épületfának.
- Kérlek, kedves bátyám, Jóna Elek ügyében mikor tárgyalhatnánk?
- Jóna Elek lajhár csirkefogó, nem dolgozom többet vele - dörmögött a telekügynök.
- Jóna Elek a legnagyobb üzleti fantáziát nyujtja, kérlek."

-------------------------

Örkény István:  Házastársak  (1951) - /Becsület és dicsőség c. film/

Szabó B. István irodalomtörténész írta 1997-ben: 
"...az írók között elsőként vállalt a kommunista párt által szervezett “népnevelői” feladatot: a MÁVAG mozdonyüzemé­ben patronálta a kultúrmunkát. Egyúttal ismereteket és anyagot gyűjtött itt nagyszabású, szocialista-realista “termelési regénye”, a Házastársak (1951) megírásához, amelyből még ugyanabban az évben Becsület és dicsőség címmel - a korabeli, sematikus film-giccs vala­­mennyi ismérvével - filmet rendezett Gertler Viktor."

A film szereplői közt (pl. Gobbi Hilda, Görbe János és Gózon Gyula) Kőmíves Sándor alakította Jóna elvtársat.

A történet 1949-ben játszódik. A mű lényege Szabó B. István szavaival:
"...főhősnek kiválasztott (mármint Örkény választott) ... egy régi vágású, magának való, becsületes, idősebb munkásembert (Lugosi Sándor vasesztergályost a Mozdonygyárból), akinek az emlékezetét leszűkítette arra, hogy hadifogságból érkezett, és onnan ismeri a regénybeli ba­rát­ját is. A további 410 oldalon azonban a múltról már alig esik szó, annál inkább a jelenről és a jövőről; arról, hogy a kissé lassú és nehézkes Lugosi hogyan jön rá az ellenség mester­kedéseire, a régi mérnökértelmiség (!) kártevéseire, hogyan éri utol az ideológiai fejlődésben fürgén előtte járó feleségét, míg végül, Sztálin 70. születésnapjára már maga sem éri be azzal, hogy négyezer százalékot teljesít sztahanovista munkaversenyben, hanem legyőzve eredendő bizalmatlanságát és önösségét: munkamódszerét átadja a fiataloknak, a kollektívának...”

A barátot Jóna Gyulának hívják, aki a 14-es alapszerv titkára, 3 gyerekes családapa. Támogatta Lugosit az újításban és emberileg is. Az egyik jelenetben ráébresztette, hogy mások rossz ügyért használják fel őt és inkább szálljon be a munkaversenybe:

"19. helyszín: Jónáék lakása 
Lugosi – Hartlauer is, az a gazember! Hát hitted volna? 
Jóna – Az a te bajod Sándor, hogy elszakadtál mitőlünk! A pártmunkát nem csináltad, azt hitték, szabad préda vagy. Az ő emberük. Ezért jártak a kedvedbe.  
Lugosi – Kedvembe? Hiszen csaltak, hazudtak, bitangul elárultak! 
Jóna – Most már, mikor látták, hogy ki vagy. Értsd meg Sándor, ezek reszketnek, ha mi erősödünk, jobban és még jobban dolgozunk. Tudom én, hogy itt valaki keveri a kártyát! Ezért nincs szerszám, ezért nincs kereset a vasesztergában! És te hittél nekik! 
Lugosi – Hiba volt. De most már én mondom, hogy összetörni a csontjaikat! 
Jóna – Lassan Sándor! Tegnap még barátjuk voltál, ma már ölni akarsz, Rajta lesz a szemünk Gosztolán, meg Hartlaueren is! 
Lugosi – És Bárányon is!
Jóna – Hát bizony Bárányon is. Látod, itt kemény harcok lesznek, és neked az elsők között lenne a helyed! Holnap a fél műhely versenybe áll! 
Lugosi – Beállok én is! 
Jóna – Kihívlak versenyre Sándor! 
Lugosi – Állom. 
Jóna – Hogy elérjük a 140%-ot! 
Lugosi – El! 
Jóna – 2% selejttel! 
Lugosi – Semmi selejttel! 
Jóna – Erre iszunk! 
Lugosi – Egészségedre! 
Jóna – Egészségedre! 
Lugosi – Akkor holnap! 
Jóna – Holnap!"

--------------------------

Berniczky Éva:  Méhe nélkül a bába  (2007)

Könyvének egyik helyszíne egy Jóna nevű falu.
A térképeken azonban hiába kerestem, még csak hasonlóra sem akadtam.
Az írónő megkeresésemre készségesen válaszolt:
"Sajnos azt kell írjam, hogy a könyvemben szereplő Jóna fikció. Kárpátalján nem található ilyen nevű helység. ...ellenben a Csornoholova nagyon is létezik... Úgyhogy akár be is jöhetett volna a Jóna. Mellesleg vidékünkön is élnek Jónák."

Berniczky Éva 1962-ben született Beregszászban, Ungváron él és dolgozik. Számos elismerésben részesült.
Róla kicsit bővebben:  http://manzard.blog.hu/2007/06/24/berniczky_eva
A mű egyik kritikájában ezt olvastam a megjelenése után: 
"… Közben megismerjük nem csak a könyvész életét, hanem a kárpátaljai Jóna és Csornoholova falvak néhány egyéb lakójáét is.
… A Jóna nevű településről és a környező világról legfeljebb benyomásai lehetnek az olvasónak. Ennyiből is jól látható azonban az, hogy ez a környék a kilátástalanság, az eseménytelenség fojtott atmoszféráját, hangulatát tudja csak közvetíteni. Olyan világ, melyben perifériára szorult emberek tengetik nem túl izgalmas életüket, a változás reménye nélkül."